Sopron története

SOPRON ÉS A SOPRONI VÁR TÖRTÉNETE

A Soproni.medence másfél kilométer széles sávja és a környezõ domb- és hegyvidék kedvezõ földrajzi fekvésénél fogva már régóta emberlakta terület.
Kr.e. a VI-V. évezredben már lakott területek találhatók a város létesítésének késõbbi alapját képezõ Borostyánkõút környékén.(szerk. Gömöri János., A Borostyánkõ út tájai és emlékei. valamint a Fabricius ház "Háromezer év a Borostyánkõút mentén" c.kiállításának anyaga) A Borostyánkõutat magát soha nem nevezték így, és a rómaiak csak egy már meglevõ kereskedelmi útrendszert "korszerûsítettek" a pormentes lefedés révén. A neolitikumban a dunántúli vonaldíszes kultúra képviselõi hagyták itt emlékeiket, mégpedig a falvakban megtelepedõ Zseliz csoport és a kézmûves eszközöket elõállító (kõeszközök) lengyel kultúra csoportja.

Kr.e. a IV évezredben õket váltotta az ún. Balaton Lasinja csoport, mely már állattartással is foglalkozott.
A kereskedelmi útvonalak találkozása magyarázza a már a rézkorban a medence szélén (Nándormagaslat) fellelhetõ, védõárokkal erõsített településeket (Kr.e.2500-1900)

Ékszerek és szerszámok utalnak a bronzkorban itt található kultúrákra. Kr.e. a XIII -IX. sz-ra tehetõ az elsõ folyamatos letelepülés (kelták) a város mai területén (Bécsi domb és az Ikva patak környéke). A Jereván-lakótelep építési munkáit részben megelõzõ mûemléki leletmentésbõl tudjuk ezt. A helyet Krautacker lelõhelyként szokás emlegetni. Az urnatemetõ területen a késõ-bronzkori kézmûvesség egyes darabjait találták meg, melyek a kézmûvesség eszközgyártó emlékei közé sorolhatók.

Mai ismereteink (melyek elsõként, fõleg a Várhely kilátó alatt emlékmûvel jelölt helyrõl, Bella Lajostól származnak) szerint az elsõ igazi várak, földsáncok a Kr.e. VI-IV.sz-ból (vaskor) valók. A kort a Hallstattkori vallás koraként emlegetik. A Sopronbánfalva fölötti Várhely (Burgstall) 483 m magas platója hallstattkori illír település volt, melyet sáncok vettek körül. A Kr.e. 350 körül hódítják meg a területet a kelták. A földsáncokat a rómaiak elsõ megjelenésétõl tovább építik, mintegy 2000 méter hosszúságban 38 kat. hold földterületen. Máshol, pl. a mai Károlymagaslat környékén is létesítenek ilyeneket, sõt Kr.e. a II.sz-tól már kõfallal is megerõsítik kívülrõl azokat. A Bécsi-dombon is La Téne kori település nyomait tárták fel, melynek az elõbbiekkel együtt szintén lehetett földvára.

A Kr.e. VI-V.sz-tól Krautacker lelõhely anyaga jelentõs elõrelépést jelentett a kor szokásainak, vallási hagyományainak megismerésében, melyek az etruszk-görög hitvilágnak valamiféle hasonmásai voltak, az élet fonalát szövõ (és elvágó) istennõk képében, akiknek ábrázolásai az ott talált leleteken megtalálhatók.
Rekonstrukciós illusztráción látható a Kr.e. VI-V.sz-tól földbe ásott házak, tároló-vermek és mûhelyek nyomai, melyek gödör vagy árok formájúak, cölöpsoros építmények voltak.

A település igazi fellendülését az Ikva és a Rák patak körül a rómaiak hozták meg, akik Tiberius uralkodása alatt (14-37.) jelentek meg a város környéki dombokon, id. Plinius leírása szerint "oppidum Scarbantia Iulia" néven, majd foglalták el a mai belváros területét is. A középpont a mai Fõ-tér (Fórum) volt, e körül polgárházak épültek. A településhez tartozott a bécsi dombi, a megtelepedéssel csaknem egy idõben épült Amphiteátrum (II.sz.), a temetõ (a Szt. Mihály domb mai területén), valamint a fazekasmûhelyek (a mai Paprét területe). A fórum részeként sorolhatjuk a Capitoliumot (a mai városháza területe), a pódiumon álló Basilica-t, a törvénykezés és üzletkötés helyét (a mai Patikaház és Gambrinus területe egészen a Curia-ig - északnyugati feljáróját a 2001 évi gázvezeték fektetéskor 4.5 méter mélységben feltárták, majd betemették.

Elõírásszerûen két bejárata volt, 3 lépcsõvel - a lelet alapján a TKM 455-ben rajzolt Fórum-vázlat azzal a kiegészítéssel igaz, hogy a Curia és a Basilica között nem "fért el" utca: a Basilica egyik oldala a térre, másik oldala a Borostyánkõ útra nyílt ), a Curia-t és az ókeresztény valamint római (Silvanusnak, az erdõk, a kertek, a paraszti gazdaságok istenének szentelt) szentélykörzetet gyülekezõteremmel (mindkettõt a "Vasalóház" területén feltárt helyen).

A római Scarabantia két fõ közlekedési út, az É-D irányú Borostyánkõ út és a K-Ny-i Arrabona-Vindobona (Gyõr-Bécs) találkozásánál jött létre. A mocsaras részek feltöltése, a cölöpös alapozás már ebben a korban megkezdõdött az Ikva és a Rák-patak között. A mûvészetüket is magukkal hozó rómaiak nem haditábort hoztak létre, hanem elsõsorban polgári települést, ahol legnagyobb számban kereskedõk és a kiszolgált veteránok telepedtek meg.

A mocsaras területen való építkezés facölöpökre történt. Ez az építkezési forma határozza meg a mai belváros földalapját, annak rétegeit a magas talajvizet, okozza az alap gyengülését a közben a levegõtõl elzárt facölöpök rothadása miatt, mely sok késõbbi kellemetlenség és tragédia alapja lett. Ez az oka , hogy mai technikával is nehéz statikailag megfelelõ alapokat biztosítani a régi épületek megõrzéséhez, valamint ugyanez az állapot okozza, hogy a ma megtekinthetõ Curia alapjait is magasabbra kellett felhozni.

Kr.u. 69-79. Vespasianus császár uralkodása alatt a város municipium lesz (saját szervezettel rendelkezõ város, amelynek lakói római polgárjoggal bírnak): Municipium Flavium Augustum. 73 villa maradványát tárták fel a környéken, azon villagazdaságok maradványait, melyek szõlõtermesztéssel, kézmûvességgel és kereskedelemmel foglalkoztak. A római kor nemcsak nemes építészetét hozta magával, de "tömegcikkei" is eljutottak ide, az itt élõket, rómaiakat és romanizáltakat az áruk készítésének utánzására kényszerítve. A borostyánkõ kereskedelem fellendülésének ideje az I-II.sz-ra tehetõ. Ekkor jelentek meg a kereskedõknél a mûvészien kidolgozott kövek, mint a kereskedelem tárgyai.

Elõször lazán épített város képe alakult ki, valószínûleg a területen átlósan keresztülvezetõ fõ útból és az azt merõlegesen keresztezõ keresztutcákból) és csak Kr.u. 50 körül (Vespesianus idejében) vált megtervezetté a városkép.

Ennek kialakítását azonban megelõzte a római vár építése. Az ellipszis alakú, 404 x 250 méteres vár építésére a város védelme érdekében már 380 elõtt sor került (Scarbantia falainak alakja is arra utal, hogy nem elsõsorban a birodalom, hanem a lakók védelmére szolgált), melyet a markomann törzsek támadásai ellen 27 bástya védett, kapuja a mai Elõkapu ill. a Hátsókapu területén volt.

Az ellipszis hossztengelye megfelelt a borostyánkõ út irányának. Ezt követõen alakult ki a belváros utcáinak gyakorlatilag a mai képe. A Városház utcai ásatások bizonyították, hogy a várfal létesítésével egy új, mesterséges határ jött létre, mely sokszor a már létezõ város épületeit "szelte ketté" (a várfalon kívüli részt lebontották). Az ellipszis alakú vár, melynek hármas fal-tagolódása volt (ez nem azonos a középkori Sopron Lackner-féle, többszörös falrendszerével, hanem a belváros körüli római várról ill. az arra épült késõbbi falrendszerrõl van szó!): kívül nagy kváderkövekbõl, belül kis kváderkövekbõl, középütt pedig mészhabarcsos tört köves töltelékbõl állt. A fõút be- és kijáratánál az út leszûkült 4,8-ról 3 méterre és két-két torony között haladt át, ahol városkapuk biztosították a védelmet. A várfalon egyenlõ távolságokban elhelyezett 32-35 bástya az elsõ emeletig tömör volt, felsõ szintjükön 4x8 méteres helyiséggel a helyõrség és felszereléseik számára.

Valószínú, hogy csaknem a város létesülésének idõpontjában már megindult egy másik városmag kialakulása a mai Szent Mihály-templom körül, ahol a római kori temetõ volt található. A kereszténység (a IV sz-ban - a mellékelt karcolat szerint is ókeresztény gyülekezetet találunk Scarbantiában, mely egyben püspöki székhely) e tekintetben is "inkulturálta" a talált római kori állapotokat, és itt építhette a "villa Scarbantiae"(Sopron falvának) egyik elsõ templomát (mely ravatalozó is volt) és halottait a római kori temetõbe temette el. A mai Szent Mihály utca - Dorfmeister utca volt az Elõkapun keresztül az összekötõ kapocs a két városrész között.

A népvándorlás kora szakaszainak emlékei itt is felismerhetõk, különösen, ha a környezõ településeket is bevonjuk a vizsgálatba. Az elsõ szakasz a germán quádok kora, melyet Foederati kornak hívnak (375-433-ig). A második a hunok kora 435-455-ig tart (elsõsorban Kelet-Pannónia területén), melyet harmadikként a Keleti gótok kora követ (455-471.).

Negyedikként említik a Szvéb herul uralom korát (471-526.), majd befejezésként, ötödikként a Langobárd kor (526-586) következett. majd az avarok elõretörésétõl (568) a város elnéptelenedett, korábban menekülõ keresztényekrõl vannak adataink, de pl. a padlófûtést alkalmazó romanizált lakosság maradványai még 568-ig éltek szórványban a területén. Vára romossá vált. A határvédõ, "õrséggel ellátott gyepû" szerepe jutott a város helyének. Jelentõségét elvesztette, mert a népvándorlás során, majd azt követõen sem itt húzódott a határ.

Ismét csak nem erõsítette a terület fontosságát a frankok támadása, amikor Nagy Károly a Germán Birodalom határát a Rábáig terjesztette ki. A frankok és bolgárok támadásaitól összeomlott az avarok belülrõl is bomló birodalma. Így tehát a Rábától nyugatra és északra fekvõ területek a frankok kezébe kerültek. Erre az idõre tehetõ az új határõr települések létrejötte, de kb. ebben az idõben történt a frankok megkeresztelése és a feudális jelleg megjelenése is társadalmukban. Ezen idõ tárgyi emléke pl. a híres Cundpald kehely, melyet a mai Petõházi Cukorgyár területén találtak.

Az idõben kb. 900-ra tehetõ Honfoglalás után az új megyerendszerben, Sopron megyében Súr vezér telepedett le. Ekkor még 5-6 méteres magasságban álltak a római városfalak. Tõle származik a középkori Osl (Osli) nemzetség, melynek vezérei után nagyon sok település kapta a nevét. Az Enns folyóig terjedt a magyarok fennhatósága. Erre az idõre tehetõ a Nyugat-Magyarorszáról kiinduló kalandozások kora, melynek bizonyítékait, az ezüstpénzeket, melyek az Itáliára és a nyugatra kivetett adó nyomán jelentek meg, itt is megtalálták.

A sorozatos barbár támadások hatására, azok megelõzésére, az utak védelmére a magyar honfoglalás után István király a lajtai határt helyreállítva, az egykori Scarabantia helyén határvárat emelt: Sopront. E határvár István király korában inkább csak újraszervezett volt - pontosan a római kori vár vonalában -, mint újonnan épített erõdítés. A határvár szerkezete rátelepült az itt talált római, helyreállított romokra, gerendavázas, (földdel kitöltött), kazetta szerkezetû földsáncot építve azokra. Hatalmas tûzvész pusztíthatott 1030. és 1074. között a várban: az íjászok és hajítógépek védelmét szolgáló fa-felépítmény felgyújtása terjedhetett át az alsó gerendák szintjére, ez okozta az agyagos föld vörösre átégését a benne talált, megszenesedett gerendák maradékainak tanúsága szerint is.

Az ispáni váron két kaput létesítettek: az egyiket az Elõkapu, a másikat a Hátsókapu területén. Az Elõkapu Scarbantia északi városkapujától néhány méterre Keletre épült a sáncvár építésekor. A déli scarbantiai városkaput pedig ekkor elfalazták és a keleti falon nyitották meg helyette a Hátsókaput. A régi kapun azonban kitörhettek a várból, erre utal az 1242-es IV. Bélától származó oklevél leírása a "hadicselrõl".

A várfalakon belül a falakhoz támaszkodva kezdtek építkezésekbe: így alakultak ki az ellipszis vonalú utcák, a mai Szent György és Templom utcák. Az ellipszis két gyújtópontjában terek (Fõ tér-Fórum és Orsolya tér - Sópiac ) jöttek létre. Utóbbi a királyi sólerakatról és elosztóhelyrõl kapta a nevét. Késõbb a középütt található "zöld területek" felezésével lehetett több, ma belvárosi, akkor várfallal védett házat felépíteni, így jött létre az Új utca illetve a Templom utca "felezésével" a Kolostor utca. Hogy Sopron vára már a korai idõkben kialakult, bizonyítja Kálmán királynak Bouillon Gottfried keresztesei számára történt átvonulási útvonalának kijelölése is.

A megegyezésben szereplõ castellum Cyperon (Sopron) név már1096-ban nyilván jelentékeny várra vonatkozik. A vár maga ún. ispáni vár volt (a város nevét is valószínûleg elsõ ispánjától - Suprun - kapta), ellátásáról a környékbeli falvak gondoskodtak. Erre utalnak a környezõ település- vagy városrész-nevek.

A település akkori egyházi emlékei is adnak bizonyos útmutatásokat. Ezekbõl kiindulva a település a még ekkor használatban álló római út ellenõrzésére szolgált, a közvetlenül fölötte fekvõ Bécsi-dombon - a mai Bécsi negyed helyén - települt részeivel, ahol a település legkorábbi templomai épültek : a Szent János-templom, a Szent Jakab-kápolna és a nagyméretû Szent Mihály-templom. IV. Béla a vár visszafoglalása után, 1247-ben telepítette itt le a Johannita lovagrendet, hogy a bécsi kapu felõl védje a várat. A Szent Mihály-templommal 1278-ban együtt említett Nagyboldogasszony templom szintén a mai városfalakon kívül állt, az Elõkapu elõtt, a Mária-oszlop helyén. 1533-ban - hadi, stratégiai szempontok alapján történt - lerombolásáig a soproni fõesperesség helye volt.

A falakon belül épült a várostörténeti kiállításon egy Krisztus torzóval képviselt Szent György-templom is. (A középkorban Sopronban 12 templom állt.) 1162-ben említik Farkas soproni várszolgát, 1257-ben IV. Béla beszél a soproni várhoz tartozó Harka nevû várföldrõl, 1265-ben a királyi vár várnagya Péter ispán. A határvárat - melynek fent felsorolt templomai erre az idõre már állnak - II. Ottokár csapatai 1253-1278 között több ízben is elfoglalják és feldúlják, a város hûsége biztosítására a soproni lakók gyermekei közül több túszt szednek. Mégis Sopron 1277-ben IV. (Kun) Lászlónak megnyitja a város kapuit. Hûségük elismeréséül - Sopron védelmére és a megfogyatkozott polgárok számának emelésére - a király hozzájuk csatolja a lõvéreknek - a határvédõ királyi íjászoknak (sagittarii) - másik felét is.( A város 1921-ben kapott jelzõjére - "Civitas fidelissima" - és a királyi levélre a népszavazással kapcsolatos részben utalunk.)

A királyi várat IV. László 1277-ben szabad királyi város rangjára emeli. Innen számítható a második, a külsõ várfalak megépítése. A soproniakat megerõsíti a IV. Bélától és V. Istvántól nyert kiváltságaikban, melyek szerint a várostornyok és kapuk jó karban tartására a fertõi vám felét nekik adja, továbbá a királyi udvarnokok földjeit is. Kiveszi õket a soproni királyi várispán joghatósága alól: saját bíráik ítélkezhettek nagy bûnökben is, és a soproni dézsmahuszadot a város falainak javítási munkáira adja.

Megengedi továbbá, hogy a polgárok a város védelmére szabadon tornyot építhessenek. Ugyancsak IV. László az, aki 1283-ban megtiltja a városon kívüli letelepülést, és megparancsolja, hogy azok, akik a város falain kívül telepedtek le, birtokaik elvesztésének terhe mellett térjenek vissza a városba (intra muros). E rendelet arra vall, hogy ebben az idõben új - valószínûleg német - telepesek keresnek maguknak helyet a városfalakon kívül (Az Újteleki külváros kezdete) .

1277-1360 között a királyi magyar határvárból virágzó szabad királyi város lett, olyan kereskedõváros, melyben a németség fokozatos többségre emelkedik. 1339. májusában I. Károly a soproni polgárok kérelmére a Fertõ vizén a vám fél jövedelmét még két évre nekik adja a város erõdítéseinek teljes kiépítése céljából.

A nagy terjedelmû vár rendszeres karbantartása súlyos anyagi terheket jelentett a soproni polgárság számára. Ezért a királytól megfelelõ adókedvezményt kérnek és kapnak is. Zsigmond 1397-ben megparancsolja János gyõri püspöknek, hogy a soproni polgároknak, kiváltságlevelük értelmében, a város erõdítményeinek kijavítására fordítandó dézsma huszadot adja ki rendesen. Ugyanez év augusztusában pedig a soproni harmincad-jövedelembõl a város falainak és árkainak jó karban tartására további intézkedésig, évente 200 forintot rendel. Sopron a hét szabad királyi város egyike, létrehozzák a városi kancelláriát és levéltárat.

1440. Albert király özvegye, Erzsébet a csecsemõ V. Lászlóval és udvartartásával együtt Sopronba menekül. 1441-ben elzálogosítja Sopront III. Frigyes, német királynál, a szabad királyi városok szövetsége tiltakozása ellenére, melyhez Sopron is tartozott.

IV. Frigyes német király 1447-ben meghagyja a soproni polgároknak, hogy az alsó falszorosnál (zwinger) elkezdett védõoromzatos mellvéd (hiernweer) építését fejezzék be.

1379-tõl a Sopron belvárosán kívüli, de a leendõ külsõ várfalon belüli területet négy fertályra (viertel = negyed, a mai négy külváros) , azokat újabb négy-négy területre osztották. Így a külsõ területeket képviselõ 4x4=16 személyen kívül még nyolc belvárosi polgárral együtt képezték azt a 24 tagú testületet, melyet Külsõ tanácsnak hívtak.

Ebben az idõben a város lakossága 2100-2300 fõ, mely 1427-re 4000-re duzzad. 1379-bõl származik a város házainak elsõ összeírása. 1447-tõl jelennek meg a céhek Sopron történetében, melyek - fõleg az elsõ idõkben - nem csak érdekképviseletet, de szakmai garanciát és az elszegényedett tagok gondozásának, ápolásának anyagi-emberi fedezetét is jelentették. Külön érdekesség, hogy léteztek ú.n. egyházi céhek is, melyek tisztán vallási életük ápolását szolgálták. Legrégebbi ezek közül a Szent György Társulat, melybe minden városi tanácsosnak és papnak be kellett lépnie, így a legfõbb világi és egyházi végrehajtó hatalmat kezében tartotta az 1550-es évek elejéig.

A XVI. század közepén a ma csupaszon álló vár falát védõoromzatos mellvéd koronázza. Mátyás király idejében a már korábban teljesen kialakult vár falai ismét düledezõben vannak. 1463-ban neki sikerül visszaváltania a várost. 1464-ben Mátyás megparancsolja a városnak : az összedûlt várfalakat javítsák ki, és közli velük, a vármegyei nemességnek is meghagyja, hogy e munkában segítségükre legyenek. 1469-ben Mátyás a soproni városfalak és tornyok építésére évenként l00 forintot engedélyez a soproni koronavámból. 1477-ben Budán kelt oklevelében pedig értesíti a város tanácsát, hogy városukban fekvõ csapatai vezérének utasítást adott Sopron erõdítményeinek kijavítására és kiépítésére.

A városban elszállásolt csapatok erõszakoskodhattak, mert 1480-ban a király, értesülve kihágásaikról elparancsolja õket, és csak kevés gyalogost hagy náluk, hogy a város megerõsítésén dolgozzanak. A vár és a város fontos szolgálatokat teljesít Mátyás királynak a német császár elleni háborúban, melynek során háborús pusztítások és rombolások érik. Ezek eltüntetésére 1483-ban a város évi adójából 10 éven át 300 aranyforintot és a harmincad-jövedelembõl 16 éven át 200 aranyforintot kapnak minden évben a vár megerõsítésére.

II. Ulászló 1496-ban megengedi, hogy a harmincadot 2 évig a várfalak kijavítására fordítsák, mégis Sopron 1500 táján azért kér adóelengedést, mert nem védik már falak a várost, s a harci eszközök és kiváltképp a kapu fölötti egyetlen torony teljesen romokban van (Omnino desolata est.). A megrongált, vár helyreállítása - úgy látszik - nem sikerülhetett, vagy újabb sérüléseket kapott, mert II. Ulászló 1507-ben Budán kelt rendeletében ismét meghagyja, hogy Sopron városa rongált erõdítményeit újból építse fel, amiért 3 éven át minden rendkívüli adó alól mentesíti, és megengedi nekik, hogy a falvaik után járó adót ugyancsak három éven át az erõdítmények helyreállítására fordítsák.

E rendeletét 1510-ben újabb két évre kiterjeszti, 1515-ben pedig Tatán kelt levelében megparancsolja a zsidók elöljárójának és az összes soproni zsidóknak, hogy a városfalak felépítéséhez és megrongált falak kijavításához õk is járuljanak hozzá, a házakat is tartsák jó karban, mert ellenkezõ esetben hatalmat ad a városi tanácsnak, hogy erre õket kényszerítse. Ugyanez évben a király - hivatkozva arra, hogy saját szemével látta Sopron városának lerombolását - harmincad-mentességet ad mindazoknak a polgároknak akik házaik rendbe hozására épületanyagot szállítanak - és az ide költözködni óhajtó jobbágyoknak is, ingóságaik után (Házi, Oklevéltár. I, 6, 232., 250., 322.; 333.). II. Lajos is elengedi 1525-ben a városra kivetett 500 forint rendkívüli adót azzal a céllal, hogy a városfalat kijavítsák. E munka 1526. táján befejezéshez közeledhetett, mert II. Lajos arról értesíti Dóczi János királyi kincstartót, Sopron vármegye hatóságát és a királyi adószedõket, hogy a város, falai megerõsítése befejezése céljából, egyévi teljes adómentességet élvezhet. A vár harcászati jelentõsége Mátyás uralkodásának fénykora után azonban hamar elveszik.

A legkorábban az l597. évi térképen ábrázolt soproni hármas belsõ városfal tehát több évszázados fejlõdés eredménye.

Ugyanekkor az ostromlók ágyútüze elleni védelem szükségességébõl a középsõ - fõ - védõfalat magasan feltöltik földdel (ún. bástyakertek), ami egyben alkalmas elhelyezést biztosít a védelem ágyúi számára is. A nagyrondella 1631-ben készült el, hasonló bástya épült ugyanekkor az Orsolyita zárda mögött is. 1641-ben ötszögû olasz bástyát emeltek a város délnyugati sarkán.

A tûzfegyverek megjelenésével egyidejûleg a korábbi, íjas harcmodornak megfelelõ, pártázott koronájú fal már nem biztosított védelmet, ezért a pártázat nyílásait elfalazták, sõt azon felül kb. egy méter magasságú táglafalat emeltek. Lõréseket képeztek ki, mely az új harcmodort (a lõrések között a fegyverek töltése és a lõrésen át azok elsütése) támogatta. A kapukat is átépítették, farkasvermeket ástak a bejáró gátakon. A várárkot a Rák patak vizével töltötték fel.

1524-ben, Magyarországon elõször Sopronban jelentkezik a reformáció. A könyvégetések ellenére rövidesen a város polgárainak többsége Luthert követi. 1526-ban a zsidókat kiûzik a városból.
A török 1529-ben elfoglalja és feldúlja a külvárost. Mégis a korabeli harcászati eszközöknek megfelelõ védelem kiépítésérõl le kellett mondani. Az ostromló tûzeszközök hatótávolsága állandóan növekedvén, a környezõ magaslatok - elsõsorban a Szent Mihály domb - miatt Sopron várának védelme egyre hátrányosabb helyzetbe jutott.

A Szent Mihály-dombnak Sopron védelmi rendszerébe való bevonása viszont olyan költséget jelentett volna, melyre az állandó anyagi gondokkal küzdõ Habsburg-ház nem mert vállalkozni. Ezért a bécsi haditanács a török ellen Magyarország területén tervezett végvárrendszer kiépítésekor Sopron várát nem korszerûsíti. 1617. húsvétja elõtt a krónika több helyen beszél falépítésrõl, mindenekelõtt a kapuknál (Gazda, egykor Wieden utca, régi Szent Mihály temetõ és az összes külvárosi kapuknál).

A híres, jó bortermõ évben építik a Hátsó-kapu melletti tornyot is, melybõl azonban ma már nincs semmi. 1627-ben ismét kitisztítják az árkokat, köztük a Hosszú-árkot is. A Hátsó-kapu mellett bástyákat építenek és ekkor fejezõdik be a vár körüli, elõvárost övezõ külsõ várfal 1617-ben megkezdett építése is.
Vannak, akik a különbözõ városkapuk okmányokban szereplõ korai említéseibõl: Halász-kapu 1432, Szent Mihály-kapu 1504, Szélmalom-kapu 1523, Újteleki-kapu 1524, Szent Lénárd-kapu 1475, Magyar-kapu 1535, tévesen korai falakra gondolnak, pedig a krónika megmondja, hogy Lackner 1617-ben kezdte építeni a külsõ falat a kapuk mellett. Milyen falak állhattak itt akkor 1617 elõtt, ha csak most kezdik azokat építeni? A kapuk ez idõpont elõtti említésének helyes értelmezése tehát inkább sorompó, vámhely, az út kapuszerû lezárása, amely nem feltételezi a csatlakozó várfalakat.

Azok helyén lehettek közönséges kerítések is. A Sopron belvárosát övezõ várfal egységes megépülte után hosszabb idõnek kellett elmúlnia amíg a külsõ tornyokkal tagolt hármas belsõ védõöv kialakult és amíg a városmagot védõ árok és vársík feltétlenül üresen hagyott széles sávján túl, olyan újabb külsõ települések (viertel) fejlõdhettek ki, amelyek magukat védõfallal kerítették körül. E falak azonban mindig inkább védhetõ kerítés jellegûek voltak, melyek a város látható határait jelentették. Komolyabb támadás ellen védelmet soha nem nyújthattak.

A XV. század végére kialakult vár nagyjából észak-déli irányban álló téglány alaprajzú területét, melynek két hosszanti oldala enyhén domborodik, magas védõfalak zárják körül. A várfalak elõtt rendkívül nagyméretû, mintegy 60 méter széles, beépítetlen terület volt, mely a Várkerület , Széchenyi tér, Petõfi tér, Ógabona tér és ismét Várkerület külsõ házsorainak homlokzatvonalain ma is leolvasható. Ez a házsor híven követi a várfalak enyhén törõ vonalát. A mai napig úgyszólván teljesen megmaradtak a körülfutó várfalak és a bástyák nagy része is. A hatásos nyilazás határértékét (Gyalókay Jenõ szerint 60 métert) igénybevevõ nyílt terület és a magas védõoromzatos kõfal mellett a védõk - a megmászás elhárítására - a falak elé ugró, tehát oldalt-kilövést lehetõvé tevõ, kis, kör alaprajzú védõtornyokat is építettek.

Ha a mai, belvárost védõ várfalat vizsgáljuk, azt látjuk, a középsõ volt egyben a fõ védõfala a városnak. A hármas falövezetben ugyanis a sûrûn épített, kör alakú védõtornyokkal ezt a középsõ falat erõsítették meg. A belsõ védõfal, a középsõ védõfalon belüli falszorosra nézõ védõövben - mint már említettük - a hármas védõfal legbelsejét alkotta. E - még több helyen ma is házfalakat képezõ és a házak errefelé nézõ homlokzatával legtöbb helyen átépített - falban is vannak lõrések és feljárók, melyek a fal eredeti védelmi céljára utalnak. Így a Fõ tér 8. sz. Storno-házban középkori feljáró csúcsíves ajtókeretét találjuk, a 7. sz. Lackner-házban ugyancsak gótikus ajtókeretet.

A Szent György utca 19. sz. házban a falszoros szintje fölött még kb. öt méter magasságig álló romos középkori határfal felsõ részében pedig három - a középsõ, fõ védõfal lõréseivel egyezõ méretû - lõrés látható. A város belsõ területéhez képest mintegy három méterrel magasabb szintû, belsõ falszorosra nemcsak gyalog-feljárók vezettek, hanem kocsi-felhajtó is. A Szent György utca 1. sz. alatti ház udvarában, a belsõ várfal megmaradt szakaszában 2,40 m széles nyílású, szegmensíves záródású, középkori kapukeret látható. A hármas védõöv legbelsõ fala biztosan megállapítható: a Fõ tér 8., 7., 6., Orsolya tér 3., 2., 1., Szent György utca 19., 17., 15. sz. házak udvaraiban, ill. telkei hátsó határvonalán. Ezek az ún. Bástya-kertek. Feltehetõen ilyen falakat rejtenek : a Templom utca 2., 4., 16., 18., 22., Szent György utca 13., 9., 7., 5. A legbelsõ falövezet falai 60-100 cm falvastagság mellett 5-6 m magasak lehettek a falszoros szintjétõl számítva.

A középsõ védõfal-övet erõsítõ védõtornyok egyforma méretei (5,20 m belsõ átmérõ) és egyenletesen sûrû elosztásuk a védõfalakon (kb. 30 m tengelytávolság) arra vallanak, hogy a teljes védõöv egy építési idõszakban keletkezhetett. A fõ védõfal vastagsága a falszoros szintje fölött a lõréseknél 60-70 cm. A lõrések egymástól 2,40-2,80 m tengelytávolságban ismétlõdnek, szabályos sort alkotva. A lõrés a fal árok felõli síkján van. 8 cm széles és 65 cm magas. Befelé 65-70 cm-re kiszélesedõ és 80 cm magas tölcsérbéléssel, enyhe szegmensíves záródással készült. Legtöbb esetben téglával átboltozva. A kerek védõtornyok egészben vagy részben megvannak: a Fõ tér 7., 5., Templom utca 2., 8., 16., Színház utca 2., Orsolya tér 3., 2., Szent György utca 19., 15., 9., 3. és a Városház utca 4. sz. házakban. Az egykori várárok felõl nézve ma is láthatók a Várkerület 110., 102. (kettõ) és a 98. sz. házak melletti rondellák, a Várkerület 10., Színház utca 11. és 15., valamint 19. sz. és 25., 31. sz. házak udvarában levõ rondellák.

Az oldalozást és sarokvédelmet ellátó, fent felsorolt tornyocskák falvastagsága azonos a fõ védõöv várfalainak vastagságával. Lõréseinek méretei nem állapíthatók meg, mert ép nem maradt meg közülük sehol. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy tornyonként 3-3 lõrés volt, melyek közül a középsõ elõre, az oldalsók a várfalakra néztek. Az egyenletesen 25 méterenként ismétlõdõ tornyok ritmusában az 1597-es térkép szerint a Széchenyi tér 17-18. sz. ház tájékán két torony 12-13 m tengelytávolságra állhatott. Ezek egyike is lehet a 2001-ben, a Kongresszusi Központ alapozásánál talált torony-maradvány. Ez a két közelfekvõ torony kapuvédõ elrendezést tesz valószínûvé.

Az Elõkapu barokk-kori állapota még a középkori vár-szerkezetre vonatkozó tanulságokat tartalmazza. Ezt a helyzetet rögzíti az 1754 elõtti idõbõl kelt rajz, melyet Joannes Georgius Trost Maurermeister rajzolt a Nepomuki Szent János kápolna és szobor elhelyezésére (eredeti: Sopron, Közlevéltár). A várnak kis kör alaprajzú védõtornyai és nagyobb, már tüzérség elhelyezésére alkalmas rondellái mellett egy ó-olasz rendszerû bástyája is volt. Ez a bástya a délnyugati sarokbástya volt, melynek egyik homlokfala a Petõfi térre, másik a Széchenyi térre nézett. A bástya a csatlakozó várfalak homloksíkja elé mintegy 6 méterre ugrik ki, azokat innen a védõk jól oldalazhatták. Ezt az olasz rendszerû bástyát is a rondellával együtt szokatlanul késõi idõre, 1597 utánra tehetjük, melyet a rondella építése - mint korábbi típusú - megelõzött.

Építési ideje a XVII. század közepe.
1676-ban hatalmas tûzvész pusztít Sopron belvárosában. A házak többsége, melyet az akkor már a vár oltalma alá sietõ nemesség birtokol, megsérül.

1640 körül épült a külsõ várnak az a boltozott szakasza, mely a soproni Liszt Ferenc Múzeum kertjében pár méteres hosszban máig megmaradt. A Bécsi út tengelyében levõ Bécsi-kaputól - melyet Szélmalom-kapunak is neveztek - megtörik a külsõ várfal iránya. A kapu mellett állott kis rondella már nagyon düledezõ állapotú. DNy-i irányban követve a falat, az egybeesett a még ma is álló emeletes gazdasági épületnek (az egykori jezsuita kollégium) utcai homlokzati falával, sõt itt egy rondellácska is erõsítette a külsõ várfalat, melyet az utca kiépítésekor a múlt század végén bontottak le. A Patak utca irányát követõ várfal egy rondellácskája itt, a Lackner Kristóf utca és az Ikva közötti szakaszon ma is épen látható. A falak ezután a Ferenczi János és Újteleki utcák belsõ határvonalát alkotva, Volán Pályaudvar (az új piac), Várfal utca, Fehér Dániel utca jó hosszú szakaszon megvannak, két rondellácskával .

A délnek tartó fal iránya a Múzeumnál megtört és innen a Deák tér hosszú vonalán húzódott egykor. A kórháznál ismét megtörõ vonulat felfelé tart a Kõfaragó térnek. Innen a Fapiac és Pócsi út közti telkek belsõ választóvonalát alkotva északnak tart és a kat. temetõ falaihoz csatlakozik. Közben két rondellácskája áll még. A külsõ várfalakhoz kerített helyek csatlakoztak, kerített majorságok. Ilyen 1660. táján a jezsuita kollégium kerített majorja közel a Bécsi-kapuhoz, és a jezsuiták 1700. körüli gyümölcsös és veteményes kertje (késõbb ferencrendieké) a Ferenczy János utcánál.

E kertek ábrázolását látjuk Michel Zakariás 1700-ból származó metszetén is, mely a várost madártávlati képben mutatja. A kép legendájában olvashatók a Bécsi-kapu Windmühlthor, a két rondella közötti torony Bdechthurm elnevezései is. A Belvárost övezõ várfalhoz ebben az idõben még egyetlen házat sem építettek kívülrõl. Az itt leírt külsõ várfalakon belül van egy kisebb területet befogó külsõ várfal is, melynek maradványai láthatók az Ikva partjain, és a Paprét város felõli oldalán is követhetõk. Egy rondellácska is maradt a Tûzoltó-torony háta mögött az ikvaparti falban.

A XVII.sz végén a török uralom alól felszabaduló ország egyik fõ kereskedelmi útvonala (marha-és ló-kereskedelem) Sopronon át vezet. A XVIII.sz.elején Sopron Magyarország elsõ tíz városa közé tartozik. Megjelenik a nyomdászat, az ágyú-és harangöntés, virágzanak a kékfestõ-mûhelyek. Betemetik a várárkot: konyhakertek kapnak benne helyet; erre az idõre tehetõ a Várkerület teljes kialakulása. 1753-ban fedezik fel az ország elsõ szénbányáját, kitermelése - az ország elsõ gõzhajtású szállítógépének segítségével - meg is indul. 1775-tõl nemcsak az kap polgárjogot, aki háztulajdonos. 1786-tól válik kisvárossá fokozatosan Sopron, bár ekkor még vármegye-székhely.

A lakosság száma ekkor már több, mint 11000. Széchenyi István 1835-tõl Sopron díszpolgára, 1842-ben gõzmalmot létesít és Takarékpénztárat a német kereskedõk segítségével. 1840-tõl a kiûzött zsidóság ismét letelepedhet a városban. Ekkor már a régi magot képviselõ belvároson kívül teljes a négy fertály (jogosan nevezhetjük ezeket "külsõ belvárosnak" is), de már a külsõ, a lackneri városfalon kívül is elindul az utak mentén a házak építése, mely területeket Vorstadt-nak, elõvárosnak nevezünk megkülönböztetésképpen a külsõ várfalon belül elhelyezkedõ négy viertel-tõl.

Az 1848-as szabadságharcban nem játszik a város szerepet, 1848-ban Windischgrätz seregei szállják meg, a szabadságharc leverése után létrehozott dunántúli kerület központjává lesz (a korábbi kilenc vármegye pénzügyeit, rendõri és katonai ügyeit innen intézik). 1850-tõl megszüntetik a városi tanácsot, csak Brennbergbánya tartozik a környezõ települések közül Sopronhoz, rövidesen megnyílik a Nagykanizsát a várossal összekötõ vasút (ugyanakkor a Budapest-Bécs vonalból Sopron kimarad), üzembe helyezik a gázgyárat. A Kiegyezés után Sopron ismét megyeszékhely.

A századfordulón megindul a város kapitalista fejlõdése a Monarchián belül, melyet az I. világháború, a Tanácsköztársaság kikiáltása szakít meg. 1919-ben a Sait-Germain-i békeszerzõdés Nyugat-Magyarország jelentõs részét Ausztriának juttatja. 1921. dec.14-én a népszavazáskor (melyet az Ágfalvi csata elõz meg) Sopron és környéke magyar marad. Ekkor kapja a címet: "Civitas Fidelissima" (A leghûségesebb város). (Volt ugyan, aki azt állította, hogy ez a név már a IV. (Kun) László 1277-es levelében szerepel, és az 1921-es elnevezés csak annak felújítása, erre azonban a megtekintett dokumentum adatot nem tartalmaz. Két helyen említi a hûséget: az elsõ, amikor Sopron eléje járuló hûséges polgárairól beszél -"fideles nostri ciues de Supronio" -, a második, amikor arról ír, hogy az iránta való hûséget a soproniak túszul szedett gyermekeik feláldozásával bizonyították - "eorum ciuium gratam fidelitatem". )

A két világháború között Sopron határváros, súlyos gazdasági következményekkel. Ezt a textilipar és idegenforgalom fejlesztésével próbálják ellensúlyozni.

1944. márc.19-én Sopront is megszállják a német csapatok. Az elkövetkezendõ év fordulóján három hatalmas bombatámadás éri a várost. 1945. márc.31-én vonulnak be Sopronba a szovjetek. A háborút követõ években a város németajkú lakosságának zömét kitelepítik. 1950-ben veszíti el Sopron megyeszékhelyi rangját. A szocializmus ideje alatt a város az ún. határsávban fekszik, csak külön engedéllyel megközelíthetõ. Az évek során inkább kulturális szerepe válik jelentõssé, iparát inkább visszafejlesztik, részben tudatosan, részben a nehéz megközelíthetõség miatt. Határában húzódik a vasfüggöny, maga a város is az ún. határsávban van, rendszeresek a vonatokon, közutakon a belügyi zaklatások. Magát az aknazárat aránylag hamar felszedik, de "korszerû", érintésre reagáló dróthálórendszer húzódik végig a határon belül több kilométerre. A város úgy védekezik, ahogyan tud: a Soproni Ünnepi Hetek idejére kicsit szélesebbre tudja tárni kapuit, és meg tudja mutatni valóban rejtett szépségeit a látogatóknak.

1989. aug.19. Fertõrákoson tartják az ún. Páneurópai Pikniket, amikoris elõször vágják át a vasfüggöny szögesdrótját. Többszáz keletnémet menekül át Ausztriába. A rendszerváltozást követõ évtizedben a város egyre inkább a vendégmunkásság és a kereskedelem helye, a bevásárló turizmus jelentõsége, melyre az egész boltrendszer megépül, csak az ezredfordulóval csökken, akkor sem jelentõsen. A város maga a minõségi turizmus, a vendéglátás, borkereskedelem és a konferenciák helyévé kíván válni.